Ezek a műveletek után a négy fiú elindult az MDC felé.
/Oli szemszöge/
-Ezek a lányok nem semmik. Mármint jó értelemben.-jegyezte meg Benny.
-Hát igen. Az se semmi, hogy csak úgy odajöttek hozzánk. Pedig általában a rajongók sikítanak amikor meglátnak minket.-tette hozzá Ya Ou. A srácok elkezdtek beszélgetni a négy lányról, de én inkább nem szóltam semmit. Csak ő járt a fejemben. Tökéletes alakja, barna haja és mogyoró-zöld szemei. Lágy érintése és selymes hangja. Na jó azt hiszem megbolondultam. Mióta hiszek a szerelem első látásra dologban? Ó és most már magamban is beszélek.
-Haver jól vagy?-zökkentett ki saját magam ostorozásából Sziki.
-Ja igen.-feleltem monoton hangon. A kocsikat ott hagytuk a lányoknál, mert Mikiék közel laknak.
-Megérkeztünk.-tudósította Sziki.
-Igen látom. Menjünk már be.-feleltem. Bementünk és minden szanaszét hevert a földön. Még a múltkor a gitáromat a srácoknál hagytam és most az is a földön hevert. Gyorsan felvettem hangszeremet és körbenéztem a nappaliban hátha meglátom a három idiótát akik a földön hagyták gitár urat. Sajna nem voltak a nappaliban ezért mentem a konyhába. Ott már megtaláltam Mikit.
-Jó, hogy a gitáromat a földön találtam.-jegyeztem meg mire kiszállt a hűtőből.
-Bocs haver. Nem találjuk a Te se vagy más CD-t.-mondta.
-És arra gondoltál már, hogy nekünk adtátok legutóbb?-kérdeztem.
-Ú tényleg. Ki is ment a fejemből.-mondta majd bement a nappaliba.-Nálatok van a CD?-kérdezte a három másik fiútól.
-A kocsiban hagytuk.-mondta Sziki.
-Akkor menjetek ki érte.-parancsolta Boti aki időközben leült a kanapéra.
-Csak van egy kis gond. A kocsikat Olivér szerelménél és a barátnőinél hagytuk.-nevetett Ya Ou.
-Hogy mi?-kérdezte Dani aki most bukkant fel a lépcső tetején.
-Csak annyi történt, hogy a vasútállomáson találkoztunk négy Wooler lánnyal akiket hazavittünk és Oli belezúgott a macskásba.-mondta Benny.
-Szóval Woolerek mi?-nézett rám Miki.
-Igen, de nem zúgtam bele.-mondtam bár magam is tudtam, hogy ez nem igaz.
-Én is ezt mondanám.-veregetett hátba Dani aki időközben lejött a lécsőről.-De mért hagytátok ott a kocsikat?
-Azért, mert a lányok ebben az utcában laknak és Olivér ragaszkodott hozzá, hogy gyalog jöjjünk.-világosította fel Danit Ya Ou.
-Á most már mindent értünk.-nevette el magát Boti és a többiek-Legalább van a csajokról kép?
-Van.-vettem elő a telefonomat majd kikerestem a négy lány képét.
-És melyik a macskás?-kérdezte Miki. Szó nélkül rámutattam Vivire.
-Viszont Sára Bencéről nevezte el a nyulát. Bogi meg Szikiről a mókusát.-jegyeztem meg. Az említettek szúrós tekintettel néztek rám, de nem izgatott. Gyorsan eltettem a telefonomat majd megsürgettem bandatársaimat és elindultunk.
-Viszont Maszat nagyon édes.-jegyezte meg Sziki Vivi macskájára utalva. Én már megint csak rá tudtam gondolni szóval azt se nagyon értettem amit Sziki mondott. Amikor a lányok házához értünk nevetéseket hallottunk, de nem törődtünk vele. Fogtuk és én beültem Szik kocsijába Benny meg helyet foglalt Ya Ou mellett a másik kocsiban.
ByTheWay love
2013. december 29., vasárnap
2. rész
Ekkor négy fiút láttunk meg.
Egyből felismertük őket pedig háttal álltak nekünk. Odamentünk hozzájuk. Andi megkocogtatta az egyik fiú vállát mire mind a négyen felénk fordultak. Jól sejtettük. Személyesen a ByTheWay állt előttünk.
-Hm. Titeket még nem ismerünk.-szólalt meg a szőke majd levette a sapkáját, beletúrt szőke hajába és visszatette a fejére a sapit.
-Most költöztünk ide.-mondta Bogi. Ekkor Maszat kezdett el nyávogni így kénytelen voltam kivenni a hordozójából ezzel közszemlére téve fehér cicámat.
-Jaj, de édes.-mondta Sziki.
-Tudom.-cirógattam meg cicám fülét.-Egyébként én Vivi vagyok. Ő itt Sára, mellette Bogi és a másik oldalamon Andi.-mutattam végig a lányokon.
-Én Oli vagyok, ő Sziki, Ya Ou és Benny.-mutatta be a fiúkat Oli.
-Igen tudjuk.-mondta Andi.
-Szóval Wayerek vagytok.-állapította meg Benny.
-Hát igen.-felelte Sára.
-Rosszul mondod. Mi Woolerek vagyunk.-javítottam ki Sárát.
-Igazad van.-nevetett barátnőm.
-Na mindegy. Mennünk kell. Serlock már biztos a házban van és várja mikor érünk haza.-mondta Andi. Hát igen. Neki kutyája van. Sárának nyula, Boginak meg mókusa. Mindannyiunk háziállata velünk jött, de csak Maszatot engedték fel a vonatra.
-Ó tényleg. Bence is vár.-kapott észbe Sára. Lehetett rajta látni, hogy elpirul amikor a nyulát emlegette. Hát ez Sára. Ilyenkor emlegeti a nyulát amikor az akiről elnevezte pár lépésnyire előtte áll.
-És hát Sziki is vár.-pirult el Bogi is. Igen ő is arról nevezte el a mókusát aki vele szemben áll.
-Fogjunk taxit.-ajánlottam fel a lányoknak akik beleegyeztek.
-Majd mi elviszünk.-ajánlotta Oli.
-Tudtommal neked nincs jogsid.-motyogta Sziki.
-Nincs, de neked barátom van.-veregette hátba Szikit.-Ó és neked is.-nézett Ya Oura.-Ó és minő véletlen, hogy ti hoztatok minket. Két kocsival.-mondta Oli.
-Oké szálljatok be.-adta meg magát Sziki. Sziki kocsijában én, Oli, Bogi és Sziki ültünk. Oli és én hátul. Ya Ou kocsijában meg a többiek. Sára és Benny hátul. Megadtuk a srácoknak a címet majd Sziki elindította a járműt. Én elkezdtem cirógatni Maszat fülét.
-Amúgy, hogy hívják a cicádat?-kérdezte Sziki.
-Maszatnak.-mondtam mire hófehér cicám nyávogott egyet. Hangos nevetésbe kezdtünk. Az út hátra levő részében ismerkedtünk. Mikor Sziki leállította a kocsit és kiszálltunk tátva maradt a szánk. Két szintes, növény futtatta ház volt. A lényeg meg, hogy volt medencéje. Bementünk és beinvitáltuk a fiúkat. Két hatalmas kanapé, két fotel és egy üvegasztalból állt a nappali. Bementem a konyhába. A padló kék csempéből állt a fal meg egy kicsit világosabb rózsaszín volt. Benéztem a hűtőbe ami tele volt Kólával, naranccsal meg persze kajával. Elővettem az egyik szekrényből a nyúlkaját, a macskakaját, a mókuskaját és a kutyakaját és megetettem az állatokat. A srácok és a lányok közben beszélgettek. Visszamentem a konyhába újra benéztem a hűtőbe majd elővettem egy üveg kólát és nyolc poharat. Teleöntöttem a poharakat, belenéztem az egyik szekrénybe kivettem belőle a chips-szet és a ropit majd egy tálcára helyeztem a rágcsit és az italokat. Bementem a nappaliba és letettem az üvegasztalra a tálcát. Mindenki elvette a poharát és elkezdtük majszolni a ropit és a chips-szet. Amikor elfogyott a tálca tartalma Olinak jött egy SMS-e.
-Srácok Mikiék várnak.-jelentette ki majd felállt a kanapéról és a fejére helyezte katonamintás sapkáját. A többiek is felálltak majd gyorsan megadták a telefonszámukat és mi is. Ezek a műveletek után a négy fiú elindult az MDC felé.

1. rész
Reggel van. Én boldogan nyitottam ki a szemem. Ma költözök fel Budapestre. Tegnap már összecsomagoltam. Felöltöztem és lementem. Megreggeliztünk anyáékkal, felvettem vidáman doromboló cicámat, Maszatot majd mentünk a kocsihoz. Amikor apa leállította a kocsit a vasútállomáson kezdtem félni. Igaz a barátnőim is jönnek, de akkor is. Mi lesz ha részegek támadnak meg minket? Budapesten minden lehetséges. Félve szálltam ki a kocsiból majd erős karokat éreztem a vállamon. Andi volt az. Hátrafordultam majd megöleltem barátnőmet.
-Sára és Bogi?-kérdeztem másik két barátnőmre utalva.
-Mindjárt jönnek csak elmentek a kávézóba.-bökött Andi a kedvenc kávézónk felé.
-Á igen. Hiányozni fog.-sóhajtottam.
-Nekem is, de ne aggódj. Majd a ByTheWay koncertek kiverik a fejedből Albertirsa kávézóit.-nevetett. Rólunk tudni kell, hogy egy éve amikor a ByTheWay megnyerte a magyar x faktort mindig arra vágytam, hogy elmenjek egy koncertjükre. És amikor Sára bejelentette, hogy Pestre költözünk és amikor anyáék megengedték alig vártam. A barátnőim igaz az x faktor alatt nem voltak Wayerek, de sikeresen azok lettek az én jóvoltamból.
-El sem hiszem, hogy sikerült Wayert faragnom belőletek.-nevettem.
-Én meg azt nem hiszem el, hogy eddig nem voltam Wayer.-nevetett barátnőm majd beletúrt barna hajába. És ekkor megpillantottam Sárát és Bogit akik felénk tartanak.
-Sziasztok.-öleltem meg őket amikor odaértek hozzánk.
-Szia.-öleltek ők is át.
-Lányok itt vannak a jegyek.-nyújtotta át Sára apukája a vonatjegyeket. Kivettem Maszatot a kocsiból és beletettem a hordozójába. Apa kivette a bőröndjeimet a csomagtartóból én meg a válltáskámat az ülésemről. Vállamra akasztottam piros táskámat majd barátnőimmel az oldalamon elindultunk a vonat felé. Amint felszálltunk a vonatra és kerestünk egy négyes helyet elkezdtünk beszélgetni a ByTheWay-ről.
-Tudtátok, hogy Oli szakított a barátnőjével?-kérdeztem, mert engem igazság szerint csak Olivér érdekelt. Jó nem mondom, hogy a többi fiú nem helyes, mert azok, de engem Olivér jobban érdekel.
-Igen hallottuk.-mondta Sára.
-Épp arról beszélgettünk Sárával a kávézóban, hogy biztos örülni fogsz neki.-tette hozzá Bogi.
-Hát mi tagadás tényleg örülök neki.-nevettem el magam.
-Viszont Ya Ou-nak még mindig van barátnője.-mondta Andi. Neki Ya Ou jön be. Viszont a barátnőjével aranyosak.
-Ne izgulj. Ott van még Dani.-mondtam. Hát igen. Mi négyen Woolerek vagyunk. Vagyis Coolerek és Wayerek.
-Jó igazad van.-mondta majd elővette telefonját a zsebéből.
-Amúgy is. Vivinek több esélye van Olinál mint Nekünk a többieknél.-mondta Bogi Andinak. Hát igen. Bogi odavan Szikiért. Sára meg Bennyért.
-Jó. Viszont mi a helyzet Mikivel és Botival?-kérdeztem Wooler barátnőimet.
-Mondjuk ez igaz. Bár mondjuk neked is Miki a favoritod.-mondta Sára.
-Igen Miki persze csak Oli után.-nevettem. Ekkor megállt a vonat és mi kiszálltunk Budapest utcáira. Maszatot nem vettem ki a hordozójából pedig nagyon ki akart onnan jönni. Ekkor négy fiút láttunk meg.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)