Ekkor négy fiút láttunk meg.
Egyből felismertük őket pedig háttal álltak nekünk. Odamentünk hozzájuk. Andi megkocogtatta az egyik fiú vállát mire mind a négyen felénk fordultak. Jól sejtettük. Személyesen a ByTheWay állt előttünk.
-Hm. Titeket még nem ismerünk.-szólalt meg a szőke majd levette a sapkáját, beletúrt szőke hajába és visszatette a fejére a sapit.
-Most költöztünk ide.-mondta Bogi. Ekkor Maszat kezdett el nyávogni így kénytelen voltam kivenni a hordozójából ezzel közszemlére téve fehér cicámat.
-Jaj, de édes.-mondta Sziki.
-Tudom.-cirógattam meg cicám fülét.-Egyébként én Vivi vagyok. Ő itt Sára, mellette Bogi és a másik oldalamon Andi.-mutattam végig a lányokon.
-Én Oli vagyok, ő Sziki, Ya Ou és Benny.-mutatta be a fiúkat Oli.
-Igen tudjuk.-mondta Andi.
-Szóval Wayerek vagytok.-állapította meg Benny.
-Hát igen.-felelte Sára.
-Rosszul mondod. Mi Woolerek vagyunk.-javítottam ki Sárát.
-Igazad van.-nevetett barátnőm.
-Na mindegy. Mennünk kell. Serlock már biztos a házban van és várja mikor érünk haza.-mondta Andi. Hát igen. Neki kutyája van. Sárának nyula, Boginak meg mókusa. Mindannyiunk háziállata velünk jött, de csak Maszatot engedték fel a vonatra.
-Ó tényleg. Bence is vár.-kapott észbe Sára. Lehetett rajta látni, hogy elpirul amikor a nyulát emlegette. Hát ez Sára. Ilyenkor emlegeti a nyulát amikor az akiről elnevezte pár lépésnyire előtte áll.
-És hát Sziki is vár.-pirult el Bogi is. Igen ő is arról nevezte el a mókusát aki vele szemben áll.
-Fogjunk taxit.-ajánlottam fel a lányoknak akik beleegyeztek.
-Majd mi elviszünk.-ajánlotta Oli.
-Tudtommal neked nincs jogsid.-motyogta Sziki.
-Nincs, de neked barátom van.-veregette hátba Szikit.-Ó és neked is.-nézett Ya Oura.-Ó és minő véletlen, hogy ti hoztatok minket. Két kocsival.-mondta Oli.
-Oké szálljatok be.-adta meg magát Sziki. Sziki kocsijában én, Oli, Bogi és Sziki ültünk. Oli és én hátul. Ya Ou kocsijában meg a többiek. Sára és Benny hátul. Megadtuk a srácoknak a címet majd Sziki elindította a járműt. Én elkezdtem cirógatni Maszat fülét.
-Amúgy, hogy hívják a cicádat?-kérdezte Sziki.
-Maszatnak.-mondtam mire hófehér cicám nyávogott egyet. Hangos nevetésbe kezdtünk. Az út hátra levő részében ismerkedtünk. Mikor Sziki leállította a kocsit és kiszálltunk tátva maradt a szánk. Két szintes, növény futtatta ház volt. A lényeg meg, hogy volt medencéje. Bementünk és beinvitáltuk a fiúkat. Két hatalmas kanapé, két fotel és egy üvegasztalból állt a nappali. Bementem a konyhába. A padló kék csempéből állt a fal meg egy kicsit világosabb rózsaszín volt. Benéztem a hűtőbe ami tele volt Kólával, naranccsal meg persze kajával. Elővettem az egyik szekrényből a nyúlkaját, a macskakaját, a mókuskaját és a kutyakaját és megetettem az állatokat. A srácok és a lányok közben beszélgettek. Visszamentem a konyhába újra benéztem a hűtőbe majd elővettem egy üveg kólát és nyolc poharat. Teleöntöttem a poharakat, belenéztem az egyik szekrénybe kivettem belőle a chips-szet és a ropit majd egy tálcára helyeztem a rágcsit és az italokat. Bementem a nappaliba és letettem az üvegasztalra a tálcát. Mindenki elvette a poharát és elkezdtük majszolni a ropit és a chips-szet. Amikor elfogyott a tálca tartalma Olinak jött egy SMS-e.
-Srácok Mikiék várnak.-jelentette ki majd felállt a kanapéról és a fejére helyezte katonamintás sapkáját. A többiek is felálltak majd gyorsan megadták a telefonszámukat és mi is. Ezek a műveletek után a négy fiú elindult az MDC felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése